Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy öregapó, meg egy öreganyó.
Az öregapó ültetett a kertben egy répát. Így biztatta:
– Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szép kövérre, óriási nagyra!
A répa hatalmasra nőtt, jó édes és szép kövér lett.

Odament az öregapó, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte, cibálta, ráncigálta, de a répa meg sem moccant.
Hívta az öregapó az öreganyót:
– Anyóka, gyere, segíts!

Megfogta az anyóka az apókát, az apóka a répát. Húzták, húzták, ráncigálták, de hiába, nem mozdult a répa.
Hívta az anyóka az unokát.

Megfogta az unoka az anyókát, az anyóka az apókát, az apóka a répát. Húzták, húzták, ráncigálták, de a répa még mindig nem mozdult.
Hívta az unoka a kutyust.

Megfogta a kutya az unokát, az unoka az anyókát, az anyóka az apókát, az apóka a répát. Húzták, húzták, ráncigálták, de a répa bizony nem mozdult.
Hívta a kutya a cicát.

Megfogta a cica a kutyát, a kutya az unokát, az unoka az anyókát, az anyóka az apókát, az apóka a répát. Húzták, húzták, ráncigálták, de a répa csak nem mozdult.
Hívta a cica az egeret.

Megfogta az egér a cicát, a cica a kutyát, a kutya az unokát, az unoka az anyókát, az anyóka az apókát, az apóka a répát. Húzták, húzták, ráncigálták, és hopp, egyszer csak engedett a répa, és kibuggyant a földből.